Epilógus, azaz lezárás.

Reggel enyhén kótyagosan ébredtem.Öntudatlanul öltöztem fel, pakoltam be és mentem ki a szobámból. Amint kiléptem az ajtón, a szívembe nyilallt a fájdalom. Megcsalt. Nem elég, hogy megcsalt, annyi sem volt benne, hogy bocsánatot kérjen. Mi van, ha az a lány terhes lett?! De nem, ez már hála Istennek nem az én problémám. Nem is igazán akartam törődni Vele. Mosolyogtam, egész reggel. A barátaim csak furcsa pillantásokat váltottak. De nem, igazán úgy éreztem, hogy az életem most tér vissza a normális kerékvágásba. Semmi elsuttogott szeretlek, semmi hazugság. Jason reggeli után a terem előtt várt, a lábát a falnak támasztotta, és úgy állt ott, mint minden reggel. Amint mellé értem levágtam a táskámat, és átöleltem. Nem éreztem magam végre rossznak azért, mert azzal lehetek, aki szeret, és én...VISZONT SZERETEM.
Végre. Kyerah feladja, és kigondolja, hogy mit érez. Mondani nem merem, de az ahogy ason ujjai cikáznak a gerincemen, az az érzés amire nagyon, nagyon régóta várok. Nem akarok semmire sem gondolni. Szerelmes vagyok, és nem az ifjú beképzelt, egoista, tökfej, szánalmas, és hűtlen Taylor Lautnerbe. Jasonnek nem kell mondania semmit sem. Végre megteláltam azt, akit örökké kerestem, aki számomra mindennél többet ér...
-Kyerah, én..
-Tudom, Jason. Tudom, hidd el. És eddig is őrült voltam, hogy ezt nem vettem észre.

 Pár, jó pár hónappal később...

Nos, itt vagyunk. alig 21 évesen. A terhességi tesztet lobogtatva, büszkén fordulok Jason felé. 

-Egy legalább-mosolygok.

Jason is rám mosolyog, és megcsókol. Az iskola után összeházasodtunk, és az életem végre tökéletes. Szeretem jasont. Jay is szeret engem. Kell ennél több?

Kell ennél több?!